A lancianoi eucharisztikus csoda története

A közép-olaszországi Abruzzo tartomány városában, az ősi Anxanum romjaira épült Lanciano több, mint 1200 éve őrzi a katolikus egyház első és legnagyobb Eucharisztikus Csodájának ereklyéit. A csoda a nyolcadik század közepén következett be, a város Szent Legonziano-nak szentelt templomában. Egy bazilita szerzetesnek kételyei támadtak afelől, hogy Jézus valóban jelen van az Oltáriszentségben. A szentmise bemutatása során, az átváltoztatásnál az ostya valóban élő hússá, a bor pedig élő vérré változott át. A vér 5 szabálytalan formájú és különböző nagyságú rögben alvadt meg. A hússá vált szentostyát 1713-tól kezdve egy művészi, finoman cizellált, nápolyi kézművesek által készített ezüst Oltáriszentség-tartóban őrzik, míg a vért egy gazdagon díszített, ősi kristálykehelyben tárolják. A csodás ereklyéket először a bazilita szerzetesek, majd a bencések őrizték, végül 1252-ben a helyi püspök, majd egy pápai bulla a minoriták gondozására bízta. A szerzetesek 1258-ban építették azt a Szent Ferenc nevét viselő szentélyt, amelyben a csodás szent ostya és vér ma is látható. Az eredetileg román stílusban épült templomot az 1700-as évek közepén barokk ízlés szerint alakították át.

1902 óta a lancianói Eucharisztikus csoda ereklyéi a főoltár második tabernákulumában láthatók.

1574-től kezdve számos egyházi vizsgálatot rendeltek el, amelyet a XX. században 1970-71-ben, majd 1981-ben folytattak a legmodernebb orvostudományi eszközökkel. A legnagyobb tudományos pontossággal végzett, szövettani és laboratóriumi vizsgálatok a következő eredményeket állapították meg:

A Hús valódi Hús, a Vér valódi Vér.

A Hús és a Vér az emberi fajhoz tartoznak.

A Hús lényegi alkotóelemei egy emberi SZÍV-et mutatnak:

A Húsban jelen vannak metszetben a szívizom, szívbelhártya, a bolygó ideg és a bal szívkamra.

A Hús és a Vér ugyanabból az AB vércsoportból való.

A Vérben– a laboratóriumi vizsgálatok szerint - a friss emberi vérre jellemző arányban találtak proteineket. Jelen vannak továbbá következő elemek: klorid, foszfor, magnézium, kálium, nátrium, és kalcium.

A Csodás Húst és Vért 1200 éve természetes állapotában őrzik, az ereklyék ki vannak téve fizikai, légköri és biológiai hatásoknak, ennek ellenére eredeti állapotukba n maradtak fenn. Ez már önmagában véve rendkívüli jelenség.

Az eddig elvégzett tudományos vizsgálatok egyértelmű és mindenre kiterjedő, igenlő választ adtak a közép-olaszországi Lanciano Eucharisztikus Csodájának hitelességét igazolva.

A csodás ereklyék előtt évente több tízezer, a világ minden részéről érkező hívő rója le tiszteletét. A közelmúlt leghíresebb látogatói között volt Karol Wojtyła, krakkói érsek, aki 1974-ben kereste fel a legősibb Eucharisztikus Csoda szentélyét."

.