Csoda Ivorrában
"Ivorra alig 154 lakosú katalán város, a tartomány központi részén,
a Llobregós folyó völgyében található. A falu lakott területétől negyed
órányi járásra 600 méter magasan fekszik az ivorrai Szent Mári a szentély,
amelyet a „Szent Kétely”, spanyolul „Santa Duda”, katalán
nyelven pedig „Sant Dubte” szentélyének is szoktak nevezni. A mai
templomot a XVII. században gótikus stílusban építették, ám a csoda helyén
egykor egy nagyon ősi kis templom állt. S panyol földön azokat az
eucharisztikus csodákat jelölik „Szent Kétely” néven, amelyek
olyan papok személyéhez fűződnek, akik kételyeket táplálnak Krisztus testének
és vérének a szentmisén történő valóságos jelenlétét illetően. A kétség
azonban , mivel csodás esemény származik belőle , a spanyolok szóhasználatában
szentté válik. A „Szent Kételyként” jelölt búcsújáróhelyek
sorában a Ka talónia szívében fekvő Ivorrát tartják a legjelentősebbnek.
Az Úr 1010. évében járunk. Az ivorrai plébános, Bernardo Olivier éppen
szentmisét mutatott be az ősi templomban. Az átváltoztatás közben kételkedni
kezd ett. Az ostyát és a kelyhet látva ezt kérdezte magában: „ Hogyan
lehet az, hogy a kenyér és a bor színe alatt a Mi Urunk Jézus Krisztus teste
és vére rejtőzik? Hogyan lehet, hogy az én szavaim hatására Jézus, Mária
Fia leszállt ide az oltárra?” Miközben ezen gondolkozott látta, hogy a
bor forrni kezdett, megtelt vele a kehely, kifolyt az oltárkendőre, sőt még
a földre is. A spanyol papban meghűlt a vér , egy hatalmasat kiáltott,
olyannyira, hogy a hívek az oltárhoz futottak és így mindannyian láthatták
a csodát.
A hír villámgyorsan elterjedt a faluban és a környéken és sokan
mindjárt a templomba sietettek, ahol saját szemükkel láthatták a csodát.
Ivorra azokban az időkben egy nem messze fekvő város, Giussona püspökének
joghatósága alá tartozott. A történtekről értesülve a főpásztor mindjárt
a helyszínre sietett, hogy saját szemével győződjön meg a csodás eseményről.
A nagy tiszteletnek örvendő Ermengol nevű püspök éveken át szolgált ezen
a vidéken ugyancsak püspök nagybátyja mellett, mint fődiakónus, majd mint
segédpüspök, ezért jól ismerte az itt élő embereket. A helyszínen meghal
lgatta a szemtanúkat és a tanúvallomások alapján meggyőződött arról,
hogy tényleg természetfölötti közbeavatkozás történt. Fogta a kelyhet,
valamint a vérrel átitatott oltárkendőt és Rómába indult, hogy tájékoztassa
az esetről a Pápát. A ma már szentként tisztelt Ermengol püspök csodáról
alkotott véleménye egy művelt, felkészült, pontos és óvatos, ám
ugyanakkor szent ember véleménye volt, olyan személyé, aki állandó
kapcsolatban állt a természetfölöttivel és minden döntéséhez az imádságban
kérte Isten segít ségét. Ermengol személyesen tájékoztatta IV. Sergius pápát
mindarról, amiről saját szemével látott és amit a tanúvallomások alapján
tapasztalt.
A pápára oly nagy hatást tett a katalán püspök elbeszélése,
hogy megtartotta magának az ivorrai kelyhet és helyette két értékes ereklyével
ajándékozta meg a kegyhelyet. A pápa, miután maga is megvizsgálta a történteket,
bullát küldött Ivorrába, amelyben kijelentette, hogy ott valóban csoda történt.
Az eucharisztikus csoda ereklyéit, a Sergius pápa által küldött ereklyékkel
és a bullával együtt a templom egy oltárába befalazták és emiatt valamiképpen
az egész feledésbe merült. Négy évszázaddal később, a templom felújítási
munkálatai során találták meg a befalazott ereklyéket. A fantasztikus
felfedezés nyomán a város ura, a cardonai gróf, és a szentély lelkésze,
Arnaud di Salabar hivatalosan kérte az arangóniai királyi udvar pápai követ
étől a IV. Sergius pápa által adományozott búcsúk és kiváltságok megerősítését.
1426. április 17-én a nuncius megbízta a cardonai Szent Vince kolostor apátját,
hogy vizsgálja át a talált iratokat. Ám az apát meghalt mielőtt a munkát
elvégezte volna. A pápai delegátus ekkor az új apátot bízta meg a
feladattal. Az iratok áttanulmányozása után a nuncius hivatalosan megerősítette
a Szent Kétely csodáját. Ekkor értékes tartóba tették az ereklyéket. Időközben
Ivorra híres búcsújáró hellyé vált. Néhány év múlva, 2010-ben immár
eucharisztikus csoda millenáris ünnepségeit rendezhetik meg a piciny katalán
faluban."






