Csoda a Casciai Szent Rita városában
Az Oltáriszentséggel kapcsolatos csodákról szóló sorozatunkban most a Zöld
Umbria egy szép kisvárosában, Casciaban teszünk rövid látogatást. A római
eredetű városka 560 méter magasságban fekszik más híres umbriai városkák
közelében, mint pl. Norcia – nursziai Benedek városa – Leonessa
és Spoleto. Középkori épületeit, köztük pl. a gótikus Szent Ferenc
templomot és az umbriai stílusú freskóiról híres Szent Ágoston templomot
- valóságos gyöngyszemekként tartja számon az egyébként is oly gazdag itáliai
építészet. Ebben a városban látta meg a napvilágot a kegyelmeket osztogató
Szent Rita 1381-ben. Rita miután özvegyen maradt és nem sokkal később,
szinte egyszerre meghaltak gyermekei is, a cascia i Ágoston-rendi apácák
kolostorába lépett, ahol sok szenvedés érte, megkapta még a töviskoszorú
stigmáit is. Épségben megmaradt testét a róla elnevezett tem plomban őrzik.
XIII. Leó pápa 1900-ban avatta szentté. Tisztelete az egész világon
elterjedt és szentélyét évente hívek milliói látogatják meg.
Szent Rita templomában őrzik egy eucharisztikus csoda ereklyéjét is, amely
mai casciai sétánk valódi célpontja. A csoda maga Siena közelében történt
1330-ban. A történet pedig így szól. Egy S iena környéki kis faluban papot
hívtak egy beteg földműveshez, hogy szolgáltassa ki neki a szentségeket. A
pap erre egy átváltoztatott ostyát kissé gondtalanul breviáriuma lapjai közé
tett, majd a hóna alá szorított könyvvel bekopogott a beteg ajtaján. Amikor
a szentgyónás elvégzése után kinyitotta breviáriumát, hogy az Úr Testével
megáldoztassa a beteget, nagy ijedtség vett erőt rajta, mert azt észlelte,
hogy az ostyából vér s zivárgott ki, olyannyira, hogy az ostyát közrefogó
két lapot a vér teljesen átitatta. Az ijedt és tettét megbánó pap mindjárt
a sienai Ágoston-rendi kolostorba sietett, hogy elmondja a történteket Simone
Fidati atyának. A casciai származású szentéletű Ágoston-rendi atya, a környék
híres prédikátora volt. Miután értesült a történtekről és látta a
csodás jelet magához vette a vérrel áztatott könyvlapokat. Az egyiket később
Perugiába vitte, a másikat pedig rendje cascia templomában, a Szent Ágoston
templomban helyezte el. A jeles ereklyét a hívek évszázadok óta nagy áhítattal
szemlélik, a pápák pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy búcsúk
engedélyezésével terjesszék tiszteletét. Ezek közül kiemelkedik a
Porciunkula búcsú, amelyet 1401-ben IX. Bonifác pápa adományozott az ereklyének.
A csodára különös buzgósággal emlékeznek minden évben, Úrnapján,
amikor körmenetben viszik körül a város utcáin a szentostya által vérrel
átitatott könyvlapot. 1930-ban, a csoda 6. centenáriuma alkalmából egyházmegyei
euch arisztikus kongresszust rendeztek Casciában, az ereklye ekkor értékes művészi
tartót kapott, továbbá közzétették az összes idevonatkozó és fellelhető
történeti dokumentumot.
Az ereklye előtt időző hívek számtalan alkalommal tanúsították, hogy könyvlapon
látható vércseppekben egy szenvedő emberi arcot vélnek felfedezni, amit a fényképfelvételek
is megerősítenek.
Érdemes röviden megemlékezünk az eucharisztikus csoda felismerőjéről és
buzgó apostoláról, Simone Fidati atyáról is, akit az egyház boldogai között
tisztelünk. Simone casciai nemes családban született 1285-ben és fiatalon
belépett az Ágoston-rendi kolostorba. Pappá szentelése után életét főként
a prédikálásnak szentelte. Firenzében, 1345-ben megalapította a még mai is
létező Szent Katalin kolostor t. Lelki gyermekei között tartják számon
Taddeo Gaddi festőt, Giotto tanítványát. Az olasz irodalom történetébe is
beírta nevét a „Keresztény élet rendje” című 1330-ban Firezében
írt művével. A hittankönyvet, amely az első felnőttek számára írt
katekizmus, az olasz nyelv egyik első emlékeként tartják számon. Boldog
Simone Fidati 1348-ban, pestisben halt meg. Földi maradványait mindvégig
Casciaban őrizték. Életében a cascia i Szent Ágoston kolostorban élt,
melynek templomában évszázadokon keresztül tisztelték az eucharisztikus
csoda ereklyéjét. Ma az ereklye Szent Rita bazilikájában található."






